Törökök

-Szia Kristóf!- köszöntöm a VIVA Premier Pláne című adásainak ifjú műsorvezetőjét.

-Neked is szia!

- Aranyos a kutyus. Remélem, nem sértelek meg, de egy picit szokatlan a budapesti átlag kutyákhoz képest.
- Igen, ő egy kínai meztelen kutyus. Volt olyan ember, aki cukrászdában próbált sértegetni, hogy hé, hát neked meg milyen kutyád van? Ez egy kicsit bántott, meg bosszantott is. Először is, tartsa meg a véleményét magának, vagy legalábbis ne nekem mondja el, másodszor pedig ő az én kutyám, és akárhogy is néz ki, én így szeretem.ŰŰ

- Hogy hívják?
- Özge. Ez egy török név, és azt jelenti, hogy más, mint a többi.

- Miért pont török nevet adtál neki?
- Négy éve voltam először Törökországban, és nagyon megszerettem a kultúrájukat. Én már nagyon sok helyen jártam, de Törökország volt az első, ahol azt éreztem, mintha hazaérkeznék. Azóta pedig rendszeresen járok vissza. El is kezdtem tanulni törökül, csak a VIVA annyira lefoglalja az időmet, hogy a nyelvtanulás picit háttérbe szorult.

- A török bazárokat szereted?
- Óh, igen! Mindent nagyon szeretek, ami török. A bazárok nyüzsgő világát, a fűszeres ételek ízét és illatát, a török fürdők hangulatát. Ezek a dolgok olyan szellemiséget hordoznak magukban, ami semmiben sem hasonlít a kőkemény, darabos, európai mentalitáshoz. Nem az a mesterkélt világ, amelyben mi élünk, és ami felé egyre haladunk, hanem végtelenül könnyű, és segítőkész, gyógyító energiákkal rendelkező ország.

- Ott mivel közlekedtél?
- Törökországban fantasztikus járművek vannak, úgy hívják őket, hogy dolmus. Ez egy kis busz, ami a város bizonyos szakaszán közlekedik. Nincsenek megállók, csak kiabálsz a vezetőnek, hogy itt és itt akarsz kiszállni, és ott megáll. Fantasztikus.

- Budapesten mivel közlekedsz?
- Mivel nincs autóm és jogosítványom, ezért taxival járok, mert borzasztóan lusta vagyok. Pedig nagyon szeretek sétálni. Van úgy, hogy akár kilométereket is gyalogolok, csak úgy, egymagam.

- Sosem tervezted, hogy megszerzed a jogsit?
- Nem, mert nagyon félek a vezetéstől.

- Miért? Rossz élményed volt?
- Nem, igazából nincs rossz élményem, csak én pontosan tudom magamról, hogy az a típusú ember vagyok, akivel ha szembe jön egy kamion, akkor becsukom a szememet, és elengedem a kormányt. Emellett óriási felelősség nehezedik rám. Meg kell védenem magamat, az autót, és azokat, akik velem utaznak.

Csak Minit

- Ha lenne autód, melyiket szeretnéd?
- Legjobban egy piros Mini Coopernek örülnék. Az nagyon illene hozzám. Annak az autónak lelke van.

- Hófehér vászontetővel, a motorházon két piros csíkkal?
- Igen, abszolút jól mondtad. Látod, egy ilyen autónak a kedvéért szívesen meg tanulnék vezetni.

- Na, akkor megvan a motiváció!
- Azért nem. Nekem az nem mozgatóerő, hogy megszerezzek egy olyan jogosítványt, ami egy csomó pénzt jelent, majd venni egy autót, ami szintén sok pénz, végül fenntartani egy autót, ami megint csak rengeteg pénz! Egyelőre nagyon jól el tudom költeni a pénzt másra is.

- Akkor nézzük a dolgokat a másik oldalról. Ha utazol valakivel az anyósülésen, bekapcsolod a biztonsági övet?
- Mindig! Ebben a témában eléggé konzervatív vagyok. Egy hozzám közel álló személy egyszer balesetet szenvedett, és úgy kellett őt kivágni a roncsok közül a tűzoltóknak. Borzasztó érzés volt. Azóta az első dolgom az, miután beültem egy autóba, hogy bekapcsolom az övet.

- Ülnél enyhén ittas vezető mellé?
- Száz százalékig biztos, hogy nem. Amikor vidéken játszom színházakban, akkor is ferde szemmel nézek a sofőrre, ha azt mondja, óh, ez az egy pohár nem számít. Hogy mondhat ilyet egy felnőtt ember? Ráadásul egy sofőr? Igenis számít! Én, aki tényleg ritkán iszom, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mit művel a szervezetemmel és az agyammal az alkohol. Lelassulnak a reflexeim, és bizonytalanabb lesz a járásom. Csökken a veszélyérzetem. Szerinted egy felelősségteljes ember volán mögé ül ilyen állapotban?

- És ha haverokkal vagy?
- Akkor ott alszom, ahol vagyok, vagy taxival hazamegyek. De nem ülök be ittas vezető mellé, még ha a legjobb barátom is az illető.